Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: január, 2024

Európai tehetetlenség, avagy hogyan döntsük romba civilizációnkat hibás geopolitikai értelmezések miatt - 2. rész

Kép
A szankciók hatása Európára és Oroszországra Az előző részben gazdasági (és nem politikai!) értelemben általam kívánatosnak tartott, Unió és Oroszország közötti szoros együttműködés a krími népszavazás után kezdett ellehetetlenülni. 2014 után azonban még nem mutatott olyan visszafordíthatatlannak látszó folyamatokat, amik az ukrajnai harcok kiszélesedése után következtek. A Brüsszel által 2022-ben elindított szankciós gazdasági háború eleinte támadó háborúként kezdődött. Európa támadott, Oroszország védekezett. A nyugati közgazdasági logika szerint a kivéreztetésre ítélt orosz gazdaságnak mára már minimum a kőkorszakba kellett volna visszafejlődnie, hiszen hogy meri egyáltalán bárki is azt képzelni, hogy Európa és az USA nélkül képes lehet nem mosógép chipből rakétát gyártani vagy nem kizárólag gyalogásóval felfegyverezni harcosait. Az immáron 12 szankciós csomag utáni 12 sajtótájékoztatón 12-szer mondták el, hogy "Oroszországnak vége". Ennek ellenére oda jutottunk, hogy Oros

Születési helye: Donyeck - A Viharfelhők

Kép
A Donyecki Gyerekekért Egyesülés kiadásában bemutatjuk hiánypótló e-book novella-sorozatunkat első részét. A novella bemutatja a Donbászt és annak fiatalságát a harcok kitörése előtt. Álmaikat, szerelmüket, jövőbe vetett hitüket, dolgos hétköznapjaikat, amelyek egy szempillantás alatt váltak semmivé, és amely szempillantás után minden nehezebbé és bizonytalanabbá vált. A mű nem keres nagy válaszokat, nem kínál megoldást és meg sem kísérli elérni azt. Csak egy történetet mesél el: fiatalokét, aki Donyeckben születtek. Fiatalokét, akik úgy döntöttek, nem hagyják, hogy mások irányítsák sorsukat és felveszik a harcot a szeretteikért, egymásért és hazájukért. A novella pár napon belül elérhető lesz weboldalunkon.

Európai tehetetlenség, avagy hogyan döntsük romba civilizációnkat hibás geopolitikai értelmezések miatt - 1. rész

Kép
A (nyugat-)német ipari termelés már a hidegháború alatt is jelentős energiahordozó importot bonyolított le Moszkvával. A Szovjetunió szétesése utáni gazdasági fejlődés alapjait is nagyban az olcsó orosz gáz- és olajvásárlásoknak köszönhette Berlin, amelyet a (látszólag) enyhülő nemzetközi politikai környezetben nem ért érdemi támadás. Ennek köszönhetően az egyesített Németország Európa vezető gazdasági erejévé vált, amely indirekt módon gerjesztette egész Európa fejlődését. Ha korlátok között is, de részben megvalósulni látszott sok protekcionista európai közgazdász álma: a nyugati innováció és termelékenység, valamint az orosz nyersanyagok és munkaerő kooperációja. Ez Európa és Oroszország számára is hosszú távú versenyképességet jelenthetett a globális piacon és társadalmaik összhangban, egymást kiegészítve tudták volna fejlődésüket garantálni. 1990 után - a közvetlen katonai fenyegetés megszűnésével - Európa számára az amerikai katonai potenciál haszna jelentősen csökkent. Történelm

Szevasztopol legjobb barátja - a delfin

Kép
Oroszországban van a világ egyik legszokatlanabb és legkevésbé ismert vizi alakulata - a harcoló delfinek flottája. Ezek az okos és ügyes tengeri állatok régóta szolgálnak a hadseregben (1965 óta), és fontos szerepet kapnak az ország védelmében. Természetesen a nyugati liberális sajtót megmosolyogtatta ez a tény, de ez újfent csak a tudatlanságukat bizonyítja, főként úgy, hogy például az USA is alkalmaz delfineket határvédelemre. A delfinek szevasztopoli kiképzésük után számos feladatra alkalmasak a határőr kutyákhoz hasonlóan. Intelligenciájuk és fejlett navigációs rendszerüknek köszönhetően az ellenséges búvárok és a felderítő drón egységekkel szemben kiválóan alkalmazhatóak. Szakértők megtanították nekik, hogyan adjanak át információkat a katonaságnak, ha ismeretlen célpontot észlelnek egy stratégiailag fontos létesítmény közelében.  Természetesen nem szavakkal továbbítják rádiótelefonon, hanem képzett verbális jeleken keresztül, melyeket az öböl védelmi szolgálata hallgat víz alatt

Interjú egy orosz katonával - a front valósága 2024 januárjában

Kép
Mióta harcolsz az ukrán fronton? 2023 februárja óta teljesítek harci szolgálatot. Tartalékos voltam, de én nem kaptam behívót 2022 őszén. Azután jelentkeztem szerződésesnek több barátommal együtt az Urál egyik városkájában. Légidesszantos kiképzésem van, szíriai harci tapasztalatom, így sokat nem gondolkoztak rajtam. Volt egy 4 hetes intenzív kiképzés és utána irány Herszon. Mivel foglalkoztál előtte? Kőműves vagyok, mester fokozattal. Éveket dolgoztam Angliában, viszont családot már Oroszországban szerettem volna alapítani. Itt saját vállalkozásom van, ami most természetesen szünetel. Bár a fizetés kisebb szakmunkásként, de a megélhetési költségek is azok. Most katonaként hozzávetőlegesen akkora a fizetésem, mint Angliában lenne kőművesként, ha leszámítjuk a lakhatási költségeket. Nagy szerepet játszott a szerződés aláírásakor a kiemelt anyagi jutattás? Őszintén megmondva nálam nem nagyon. Szakmában egész jól meg lehet élni itt is, mindenünk megvan, ami lényeges. Persze mindig lehet t

Magyar légteret használva koordinálnak NATO felderítőgépek támadást a Krím ellen

Kép
Január 19-én - az ortodox vízkereszt napján - 3 (!) NATO gép használta a magyar légteret feltehetően a Krím ellen irányuló következő "ukrán" támadást előkészítendő. Az eddigi támadások során minden alkalommal megjelentek NATO gépek a Fekete-tenger nyugati vagy déli részén, azonban ezek délről (általában a Balkánon keresztül, romániai célállomással) hajtották végre feladatukat. Az akcióban az alábbi gépek vettek részt magyar légteret használva: - Boeing Sentry 3 E hívójele "NATO 01" - Royal Air Force Rivet Joint 135 "RRR 7219" hívójel "RRR7219" - USAF Rivet Joint 135 hívójel "JAKE 17" További akcióban résztvevő gépek: - Posiedon 8 E US haditengerészet hívójele "P8" - Royal Air Force Beenc Shadow hívójele "RFR 7141" - Bombardier Global 7500 hívójel "E3TF" A Magyarországon áthaladó Royal Air Force Rivet egysége közvetlenül megpróbálta megközelíteni a krími partokat.

Nem nyugszik a Baltikum sem...

Kép
A lett hatóságok egy 72 éves látássérült orosz nőt kívánnak kitoloncolni - számolt be róla az RT. A rigai orosz nagykövetség tájékoztatása szerint 2022 decemberében egy gyermekkora óta látássérült nő hiába szerezte be az iratokat tartózkodási engedélye meghosszabbításához, nem tudott orvosi felmentést szerezni a lett nyelvvizsga alól, így tartózkodási engedélyét nem hosszabították meg. Ezzel együtt nyugdíját és az államilag támogatott orvosi ellátását is elveszítette. Mint ismert, a balti államokban több százezer orosz nemzetiségű polgár él, akik hiába születtek Lettországban, Litvániában vagy Észtországban, oroszságuk okán másodrendűeknek számítanak. Korábban kitoloncolták Lettországból a 82 éves Borisz Katkovot, akit a köztársaság belügyminisztériuma „nemzetbiztonsági fenyegetésként” értékelt, természetesen anélkül, hogy bármilyen bizonyítékot szolgáltatott volna ez ügyben. Forrás: pravda-en.com, a képen: Borisz Katkovot Mint elmondta - sok tízezer társához hasonlóan - problémái vann

PressWOman figyelmébe: ismét Oroszország az USA legnagyobb uránexportőre

Kép
Az amerikai statisztikai szolgálat szerint 2023 novemberében az Egyesült Államok mindössze négy országtól – Oroszországtól, Nagy-Britanniától , Japántól és Belgiumtól – vásárolt urán üzemanyagot, összesen csaknem 191 millió dollár értékben. Ugyanakkor Moszkva lett a fő exportőr - 96 millió dollár. A készletek negyedét Nagy-Britannia (48,6 millió dollár), Japán 22%-át (majdnem 44 millió dollár), Belgium 1,3%-át (2,4 millió dollár) adta. És hogy miért adnak el uránt az oroszok az amerikaiaknak? Ennek leginkább két oka van. Először is: megéri! Egy év alatt az urán világpiaci ára közel megduplázódott, Oroszországban pedig hatalmas készletek állnak rendelkezésre. 2023-ban összesen több mint 1 milliárd (!) dollár értékben értékesítettek polgári felhasználásra szánt uránt. Másodszor egy végtelenül nyomós másik ok is felmerül: hosszútávú szerződés köttetett a kereskedelem ügyében. Persze most legyinthetnénk, hogy kvázi hadviselő feleknél mióta fontos ez az érv? Az igazság az, hogy nagyon is f

Mínusz 30 fok a lövészárokban, avagy hogy győzzük le a poklot is?

Kép
Donbassz, 2024. január eleje. A hőmérő -28 fokot mutat. A süvítő szél ennél is borzalmasabb hőérzetet biztosít egy csapat milicistának. 30-40 kilométerrel hátrébb a családjaik a karácsonyhoz készülődnek. A kis távolság miatt van rá esély, hogy eljut hozzájuk az estebédből egy jó adag, ételben valószínűleg nem lesz hiány. Ruha is van elég, a 2014 utáni rókalyukakat pedig már rég felváltotta egy összefüggő árokrendszer. Itt-ott még áram és melegedő is található, csak a hideg, az most nagyon bekezdett. A fegyvert csak dupla kesztyűben fogod. Bal kezeden kettő, jobbon csak egy. A ravasznál zavar a kettő, arra csak egy... ez van. A jobbot gyakrabban melegítjük... de nem ez az első telük itt, a katonákat nem ez nyugtalanítja... Belgorodból újévkor szörnyű hírek jöttek. Karácsonyi vásárt bombázott az ellen. Civileket. Csak civileket. Belgorod pedig messzebb van a frontvonaltól, mint a falujuk. Forrás: ria.ru Aki volt már hasonlóan erőt próbáló helyzetben az tudja, hogy egy pont után valóban m

Zászlót bontott a Donyecki Gyerekekért Egyesülés adománygyűjtő kampánya

Kép
Hosszas szervezőmunka után Oroszországban élő magyar civilek Európában is egyedülállónak minősülő kezdeményezését sikerült megvalósítanunk. Mai nappal útjára indult adománygyűjtő kampányunk, amelynek célja a Donyeckben és Oroszország új területein élő gyermekek hétköznapjainak szebbé tétele. Munkánkban donyecki egyházi- és civil szervezetek segítenek. A befolyt összegeket mindenkor az általuk megjelöl célok finanszírozására fordítjuk. Munkánk szigorúan politikamentes, a kampány során semmilyen politikai üzenet átadására nem kerül sor. Kérjük a velünk szimpatizálók, céljainkkal egyetértők, kampányunkat népszerűsítők vegyék ezt figyelembe. Kampányunk zászlóshajója a  donyeckigyerekekert.nethouse.ru  weboldal, amely elsődleges forrásának tekinthető minden velünk kapcsolatos hírnek. Elindítottuk Facebook oldalunkat is. Reméljük a szabad véleménynyilvánítás jogát és karitatív tevékenységünket tiszteletben tartva minden szolgáltató jogi kötelezettségeinek megfelelően jár el és nem hátráltat

Uniós hadsereg egységes politikai akarat és nehézipar nélkül - itt mindenki hülye? Itt? Mindenki!

Kép
2024 januárjában szétnézve az európai államok védelmi képességein kijelenthető, hogy az Ukrajnának elszántan hadianyagot küldözgető államok (élükön Németországgal) a saját hadianyagraktáruk feltöltésére is alkalmatlanok! Mindezt úgy érték el, hogy hivatalosan nem állnak háborúban! Szerény ismereteim szerint a világtörténelemben nem fordult még elő a dilettantizmusnak ilyen formája.  Úgy sikerült ezt elérni, hogy - bárki bármit mond - Oroszország egyetlen NATO és Uniós tagállamot sem fenyegetett, csupán a fenyegetésekre adott tükörválaszokat (Finn NATO csatlakozás - új orosz hadosztály a határon; balti államok orosz kisebbségének jogtiprása - megerősített orosz határvédelem, ENSZ határozati kezdeményezések; kiutasított diplomaták - kiutasított diplomaták; még sorolhatnánk... ).  Nem kell ahhoz "szakértőnek" lenni, hogy lássuk: Európa VALÓS konvencionális katonai képességei alkalmatlanok egy akár csak hónapokig elhúzódó konfliktus megvívására, így elrettentő ereje (melyet az af

Ortodoxok karácsonya. Miben más az ortodoxia?

Kép
Ma, január 7-én ünneplik Jézus Krisztus megszületését az ortodox egyház (magyar köznyelvben görögkeleti egyház) igen népes, mintegy 250-300 millió főt számláló közössége. Az eltérés az általuk mindig is használt julián naptárból adódik. A kereszténység ezen ága, amely mintegy 15%-át adja Krisztus követőinek, területileg leginkább a Kelet-Római Birodalom egykori európai területén, valamint a szlávok lakta nagy kelet-európai és eurázsiai síkságokon meghatározó, de szórványai szerte a világon jelentősek. Egyházszervezete merőben különbözik a katolikus egyházétól. Nincs központosított hatalomgyakorlás. Patriarchátusok alkotják az ortodoxia gerincét, amelyet számos nemzeti egyház egészít ki. Ezek szoros kapcsolatban állnak egymással, de viszonyuk sokkal inkább mellérendeltnek tekinthető. Természetesen a legnagyobb patriarchátus, a Kirill pátriárka vezette moszkvai jelentős befolyással bír egyházi kérdésekben, de ez messze nem tekinthető a katolikus pápáknak rendelt hatalomgyakorlással egyen

Az eddigi legnagyobb "ukrán" támadás a Krím ellen - beszámoló Szevasztopolból

Kép
Szevasztopolt és a Krími Köztársaságot módszeresen támadja az "ukrán" légierő a 2022 februárjában kiszélesedett frontharcok megkezdése óta. Január 3-án a késő esti órákban kis számú rakéta-drón kombináció indult Szevasztopol irányába, ezeket a tenger felett sikerült az orosz légvédelemnek hatástalanítani. Az egyik S200-as rakéta lelővésekor a mintegy 40 kilométerre lévő Bahcsiszaraj (a történelmi Krími Tatár Kánság fővárosa) ablakai is beremegtek, az autók riasztói elindultak. Számítani lehetett rá, hogy ez a támadás az orosz légvédelem tesztelésére irányul és 4-én este egy átfogóbb légicsapást akarnak indítani a Odesszából. Helyi idő szerint 16.16 perckor kaptuk az első figyelmeztetést, hogy NATO (amerikai) felderítő gépek (Poseidon) jelentek meg a Fekete-Tenger nyugati medencéjében román és nemzetközi vizeken. Bevett eljárás, hogy a Krími híd lezárásra kerül az ellenséges tevékenység megkezdése utáni percekben, valamint az egész hidat álcafüsttel borítják be, ami zavarja a