Tamás a Krímből

Október 29-én füst szállt fel Szevasztopol kikötője mellett. A legtöbben olvasták a hírt:   britek által irányított (!) ukrán merénylet   zajlott a fekete-tengeri flotta bázisa ellen, amely következtében   Putyin elnök felmondta az ukrán gabonaexport egyezményt.   A terrortámadás nem okozott komoly kárt, a város élete szinte mit sem változott. Egy valami azonban feltűnt! Fiatalok és idősek, szegények és gazdagok egész sora kisebb-nagyobb pakkokkal a kezükben sétált a legközelebbi civil szervezési pont irodájához… A városban láthatatlanul átsiklott egy érzés, amely felülírja a társadalmi szabályokat, amelyet érzel ha gazdag vagy és érzel ha szegény: segítenünk kell katonáinknak a harcban! Nem csak a civileknek fontos a katonák jóléte. Az orosz hadsereg a különleges katonai művelet kezdete óta kiemelten fontosnak tartja a civilek védelmét (az ukránok inkább pajzsként használják őket…) A dróntámadás napján azonnali elsősegély- és evakuációs kiképzést tartottak. Mit tehet ilyenkor az orosz

Sokaknak már a cím elolvasása is ellenérzéseket válthat ki, de én most nem hozzájuk, hanem ahhoz a több millió magyarhoz szólok, akik gyanakvással figyelik a Nyugat hatalmi mozgásait, akik bizonytalanok a jövőjükben. Mint sok más családfő, én is félelemmel vegyes dühvel látom társadalmunk teljes züllését, amelyet immáron gazdasági hanyatlás is követ. Undorral és megvetéssel viszonyulok a nyugat-európai szélsőséges szabadosság előrenyomulásához és látom, ahogy Hazám – ha lassan is – de egyre inkább belecsúszik ugyanezen posványba. Évek óta foglalkoztat a gondolat: mit tehetek? Hogyan védhetem meg a családomat a fertőtől, hogyan állhatok ellent a romlásnak? Hol lehetünk mind anyagi, mind erkölcsi biztonságban? A válasz: Oroszország! Szeretném leszögezni: Oroszország nem a Szovjetunió! Mára teljesen más lett, ha használja is régi jelkèpeit. Az általam itt töltött idő, az emberekkel történő beszélgetések alatt nyilvánvalóvá vált számomra, hogy ez egy nagyon mélyen keresztény, tradicionális