Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: október, 2023

Forrongó Közel-Kelet: iszlám hatalmi szereplők

Az Izrael által indított gázai szárazföldi hadművelet kiteljesedése még jó időt vesz igénybe, a harcok vélhetően hónapokig elhúzódnak majd. Ennek következtében időszerű hogy röviden áttekintsem a térség vezető, az iszlám civilizációhoz tartozó államainak helyzetét. Törökország és az oszmán szultanizmus Törökország a hidegháború vége óta egyre gyorsuló ütemben veszíti el szekularizált jellegét. Ez részben a világpolitikai változásoknak (az iszlám erősödő civilizációs erejének), részben a hagyományosan vallásosabb és konzervatívabb anatóliai rész demográfiai fölényének tudható be. Erdogan hatalomra kerülésével egy karizmatikus és erős központi hatalom épült ki, amely nem is fogja egykönnyen kiengedni a hatalmat a kezéből a jövőben sem. Törökország - bár jelentős gazdasági problémákkal küzd - az utóbbi években megerősítette regionális nagyhatalmi státuszát. A sikertelen EU integráció után az atatürki út végleg bezárult számára és leginkább a türk népek és a Közel-Kelet lett a geopolitikai

Keleten a helyzet változatlan!? Ukrán-orosz hadijelentés 

A sikertelen ukrán tavaszi, pontosabban nyári "offenzíva" után a harcállások tekintetében mikrotaktikai jelentőségű sikerekről számolhat be a kijevi hadvezetés. A zaporizzsjai frontszakaszon az ukrán csapatok beékelődtek az orosz első védelmi vonal állásai közé (Rabotino), ahol azonban nem sikerült átkaroló hadműveletet végrehajtani az orosz állások ellen és nincs továbbra sem ukrán tüzérségi- és/vagy légifölény. Az ilyen "frontálisnak" tekinthető támadások jól kiépített védelmi vonalak ellen történelmi távlatban is jelentősen nagyobb támadói veszteséget mutatnak mind emberanyag, mind hadianyag tekintetében a védekezőkhöz képest. Jelentősebbnek mondható változás még az orosz hátország ellen végrehajtott nagyobb számú drón- és rakétatámadás. Ezek többsége az orosz légvédelem karjaiban találja magát, néhány sikeresen becsapódó rakéta pedig legfeljebb a nyugati média által vágyott újabb "hatalmas ukrán siker" cikk megírásához elegendő. Az ilyen támadások egyi

A HAMASZ Izraelt támadja, de Ukrajnát győzi le?

Október 7-én kora reggel felrobbant a közel-keleti puskaporos hordó. A palesztin HAMASZ támadása megrengette Izraelt. Nagy valószínűséggel nem több száz, hanem több ezer (ha nem több tízezer) halálos áldozat lesz mindkét oldalon, a konfliktus vége pedig nem a napokban fog eljönni.  A HAMASZ szemmel láthatóan all-in játszmát csinál, az IDF pedig egy rettenetesen elszúrt polgári és katonai titkosszolgálati felderítés következtében katonai értelemben nagyon erős taktikai, politikai és morális értelemben stratégiai csapást szenvedett el. Az IDF katonai potenciálja és a zsidó társadalom militarisztikus attitűdjei lehetőséget adnak Izraelnek a válaszcsapásra. Netanjahu megtorlása rettenetes lesz és ne legyen illúziónk, a nyugati sajtó teljes mellszélességgel kiáll majd a civilek elleni megtorló intézkedések mellett. A palesztin szélsőségesek zsidó civileket ért túlkapásai (nemi erőszak, lefejezések, komplett családok kivégzései) körbe fogják járni a világsajtót és Izrael felső vezetése ezt j

Az orosz Herszon megye hétköznapjai, egy lelki vezető szemével - interjú

Kép
Ahogy mondani szokták, a háború első áldozata az igazság. Ezt leghamarabb talán a harci zónában élő civilek érzik saját bőrükön, hétköznapjaik megváltozásában, szeretteik, barátaik elvesztésében. Az alábbiakban beszélgetést közlünk egy civillel, aki történetesen nem orosz. Kérem beszéljen a meszheti török közösségről, amelynek Ön is tagja. Hogyan értékeli a Herszon régióban lakók életét a régió Oroszországhoz való visszatérése után? Ha egy kicsit visszatekintünk, a gyökereink Grúziában vannak. Egészen pontosan Grúzia déli részén. 1944-ben, mint más kis népeket, deportáltak minket a hazánkból a Szovjetunió más területeire. Minket főként - a krími tatárokhoz hasonlóan - Üzbegisztánba és Kazahsztánba. 1989-ben, a Közép-Ázsiában kitört etnikai konfliktusok miatt el kellett menekülnünk és Ukrajna déli részén találtunk új otthont. A 2022-es harcok kitörése után sokunk Törökországba költözött az Oroszország és Törökország közötti nemzetközi megállapodások keretében. Nagyon fontos közösségünk