Az ukrán ellentámadás margójára 2. rész

Több, mint 4 hónap telt el az első rész megírása óta, amelyben kifejtettem az ellentámadás katonai kilátástalanságát az ukránok szemszögéből és hogy milyen politikai helyzet "kényszeríti" őket ezen döntés meghozatalára. Azóta az általános politikai helyzet nagyban változott, amely szorosan összefügg a harctéri eseményekkel és a hátországokban bekövetkezett változásokkal.

Oroszországban Prigozsin lázadása az elmúlt hónapok legfontosabb belpolitikai eseménye. Az első hírek után számítani lehetett akár arra is, hogy teljes katonai hatalomátvételre kerülhet sor, amely megrengeti az országot. Mivel a pontos forgatókönyvét és hátterét soha nem tudjuk meg ezen puccskísérletnek, így találgatásokba nem szeretnék belemenni a mi, hogy és legfőképp miért történt kérdések megválaszolásában. Amit viszont tudunk, hogy ezen kísérlet az alkotmányos rend megdöntésére a következők miatt nem sikerülhetett:

1. A vezető politikai és gazdasági (!) csoportok egyöntetűen kiálltak Putyin Oroszországa mellett. Teljesen egyértelmű, hogy ezen körök ezer szállal kötődnek a jelenlegi vezetéshez, de megfigyelhető volt, hogy a liberálisabb értelmiség, amely főleg Moszkva és Szentpétervár belvárosának hangulatát tematizálja is minimum semleges, de inkább támogató magatartást tanúsított Putyin irányába.

2. A katonai vezetés és a közkatonák alig elenyésző támogatása. Jól érzékelhetően Don menti Rosztov parancsnokságának elfoglalásán kívül érdemi katonai eredményt az első napokban nem volt képes felmutatni, utána pedig már a lehetőségei egyre csökkentek. Nem láttunk nagy támogatói megmozdulásokat (mint például Napóleon Egyiptomból való visszatérese után a párizsi helyőrség énekszóval vonult végig laktanyája körül felsőbb utasítás nélkül) vagy tömeges csatlakozásokat a Wagnerhez.

3. Progozsin minimális társadalmi támogatottsággal rendelkezett. A putyinpártiak (akik Oroszország népességének 70-75%-át teszik ki) nyilvánvaló elköteleződése mellett a lázadók a jelentős nemzeti tábor (15-20%) soraiból számíthattak aktív támogatásra, azonban már az első napokban nyilvánvalóvá vált, hogy nagy csoportokban is semleges, kiváró, de leginkább Putyint és az alkotmányos rendet támogató álláspontot képviselnek. A közösségi médiában támogató hozzászólások is leginkább ezen nemzeti radikálisok egy kis szeletétől származott, akik aktívabb támadóbb felfogást követelnek az ősi cári területek visszafoglalásában. A harmadik és negyedik csoport, a liberális érzelműek és a kommunisták (itt ne a magyar nemzetellenes liberálisok és kommunisták másolataira gondoljunk, sok közöttük a ragyogó elme, a legtöbbjük először orosz, utána ideológus). Nehéz elképzelni tőlük távolabb álló embert mint Prigozsin, így támogatása szóba sem jöhetett.

4. Az 1917-es és a 90-es évek eseményeinek emléke. A polgárháborús veszély egy zajló katonai konfliktusban egyszer már megroppantotta az Orosz Birodalmat. Itt a belső ellenség fogalma (csakúgy mint Magyarország történelmében) élő fogalom, nem valami elcsépelt strófa. A 90-es évek rablókapitalista és anarchista helyzete Jelcin alatt kiszolgáltatta Oroszországot a Nyugatot irányító háttérhatalmi erőknek és ha nem jön Putyin, akkor Oroszország a mai formájában egészen biztosan nem létezik.

Összegzésképpen elmondható, hogy Putyin hatalmi pozíciója most erősebb mint 4 hónappal ezelőtt vagy akár a lázadási kísérlet előtt és közvetlenül utána. Az ukrán ellentámadás még az általam vártnál is kisebb eredményeket tud felmutatni, mindezt úgy hogy nincs kényszersorozás mint ukrajnában, a gazdasági adatok a vártnál is jobbak, az inflációt gyakorlatilag nem érzem, a külpolitikai mozgástér nő.

Ukrajnában a helyzet merőben más... politikai életről a "demokrácia védőbástyáján" (leírása közben is nevetek...) gyakorlatilag nem beszélhetünk. Az ellenzéki pártok utolsó írmagjai is sóval lettek beszórva az utóbbi hónapokban. Ilyen körülmények között mondja a nagyon demokratikus Zelenszkij, hogy ha a Nyugat ad pénzt, akkor lesznek választások. Olyan nagy izgalom azért nem várható valljuk be, de a dollár mindig jól jön! Az ellentámadás mikrotaktikai (!) sikereit a Nyugat kézivezérelt mainstream médiája is egyre döcögősebben képes eladni előrenyomulásként. Miközben az amúgy is jelentősen gyengébb demográfiai adatokkal rendelkező Ukrajna 1:3 és 1:5 arányban veszíti az emberanyagát és haditechnikáját a frontszakaszokon az oroszokhoz képest. Belpolitikailag Zelenszkijnek attól kell tartania, hogy a jelentős USA kapcsolatokkal rendelkező közvetlen munkatársai (akiknek a leszalámizása a napokban elindult) vagy a katonai vezetés dönti meg a hatalmát. Az utóbbi is csak hathatós amerikai segítséggel valósulhat meg, így személy szerint jelenleg nem tudok elképzelni vezetőváltást Ukrajnában. A gyengülő és demoralizált ukrán csapatok saját bőrükön érzik a hibás politikai döntések súlyát és ezek okán Oroszország egyre inkább win-win helyzetbe kerül.