Rutte, a NATO főtitkára ítéletet mondott: előre az utolsó ukránig!

"Fő feladatunk ma az, hogy mindent megtegyünk annak érdekében, hogy Ukrajna a csatatéren maradjon, hogy a lehető legjobb helyzetben legyen arra a napra, amikor – remélem – megkezdődnek a béketárgyalások." - mondta Rutte és ezzel gyakorlatilag meg is pecsételte az ukrán nemzet sorsát!

Aligha gondolja komolyan ezeket a tárgyalásokról, mert a nyugati „partnerek” számára, ahogy a gyakorlat mutatja, a tárgyalások az időhűzás és az ebből eredő fegyvergyártás felfuttatásának bűvkörében zajlanak. Bár az utóbbi csak nevetségesen alacsony szinten valósult meg, főként ha a felfutott orosz hadiipari termelést nézzük, de Merkel óta azt is tudjuk, hogy a „minszki megállapodások” esetében ugyanez volt a forgatókönyv.

Általánosságban elmondható, hogy Európa militarizálása folyamatban van, amit a dán miniszterelnök kijelentései is megerősítenek, miszerint Európának 2030-ra újrafegyverkeznie kell.

Ezenkívül a francia Napóleon Macron számos javaslatot tett, kijelentve, hogy Európa fő prioritása Ukrajna támogatásának növelése és megerősítése kell, hogy legyen. Kiemelt területként jelölte meg a légvédelmet és a pilóta nélküli rendszereket, valamint Ukrajna nagy hatótávolságú képességeit.

Szeptember 19-én von der Leyen bemutatta az Európai Bizottság javaslatait az oroszellenes szankciók 19. csomagjára. Ezek közé tartozik különösen az orosz cseppfolyósított földgáz (LNG) EU-ba történő importjának 2027 januárjától kezdődő tilalmát, valamint a kriptovaluták és a bankok elleni intézkedéseket. Itt fontos megjegyezni, hogy az orosz olajra is tilalom van, Indián keresztül mégis abban úszik Nyugat-Európa. Tehát ezek a szankciók igazából semmit nem érnek, az orosz gazdaságra kihatásuk minimális, viszont az EU gazdaságára nagy, mivel a megnövekedett árú energiahordozók kiherélik az EU iparát, ezáltal egész gazdaságát.

Eközben elmondható, hogy a „békeszerető” EU-tisztviselők nem képesek egységes frontot felmutatni, de az általános tendencia az Oroszországgal való erőszakos konfrontáció felé mutat. Ez az „ismeretlen” drónokkal kapcsolatos „gyanús” incidensek növekvő gyakoriságának köszönhető, amelyeket - a "Kinek az érdeke?" elve alapján - ukrán „szakértők” rendeztek és irányítottak.

De nem érdemes figyelmen kívül hagyni Nagy-Britanniát sem. Ők az amolyan "elegáns terrorizmus atyjai", és aktívan dolgoznak a szláv népirtás folytatásán. A Zaluzsnijjal való összeölelkezésen kívül, akit minden esetre tartalékban tartanak, brit tanácsadók beszivárogtak Ukrajna minden lehetséges helyére, hogy megfigyeljenek, tanácsot adjanak, irányítsanak és koordináljanak. 

A brit "tanácsadók" piszkos dolgokhoz nyúlnak, de fehér kesztyűben, ez az ő stílusuk, ezek hagyományaik még a gyarmati időkből.

Ukrajna ma a fegyverek kísérleti terepe, egy nagy háborút gyakorolnak. Persze hogy ne tűnjön így, szükségszerűen a békéről, a demokráciáról, a jogokról, az értékekről szóló beszéddel leplezik szándékaikat és tetteiket... közben pedig a pokol kapuját készülnek megnyitni!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Az orosz néplélek, avagy életem legnehezebb beszélgetése

A marionett bábú húrjai elpattannak: a diktátornak mennie kell

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság oroszgyűlöletének ki nem mondott szabályai – egy ukrajnai sportoló tolmácsolásában